Önt képviseljük az ablakgyártásban! @ PlasticBau

Nyílászárók! Nyílászárók! Nyílászárók!

Penészedik a falam, de miért? 2. rész

2014. november 19. - PlasticBau

1_5.jpgElőző bejegyzésünkben beszéltünk a gombásodás okáról és arról, hogy miként védekezhetünk ellene. Szóba került az is, hogy nem minden penészgomba faj ártalmas, sőt van amelyik nélkül bizony szegényebb lenne az emberiség. Most pedig innen folytatjuk.

Mérgező penészgomba fajok

Tehát vannak penészgomba fajok, melyek kívánatosak, sőt mondhatni kedvenceink közzé tartoznak, ám akadnak olyanok is melyek egyértelműen az ellenségeink. Tudni kell, hogy a penészgomba a legtöbbször nem rejtőzködőek, szabad szemmel is jól láthatóak. A falakon csúf megjelenésük figyelmeztetésként kell, hogy hasson. A csúnya átnedvesedett penész fekete foltjai jelzik  veszélyt a fürdőszoba fugáján, a szobák falain.

Ám ezek nem maradnak meg a helyükön, az apró szabad szemmel nem látható spórák tömegesen kerülnek bele a légtérbe, amit mi is belélegzünk, s léteznek olyan fajok, melyek mérgezőek. Ilyenek például az Aspergillus flavus, az Aspergillus ochraceus, vagy a Penicillium rubrum és a Fusarium félék.

Ezeknek a spóráknak a mikotoxinjait károsak lehetnek. Izgató hatást váltanak ki a szem kötőhártyáján vagy az orr nyálkahártyáján, de akár légúti panaszokat és bőrgyulladást is okozhatnak, de akár allergiás tüneteknek, szénanáthának vagy asztmának is az okai lehetnek. Mindez pedig már nem sejtés, hanem tudományosan alátámasztott tény.

Levegőtisztaságról

Természetesen gombamentes levegőről fölösleges beszélni, légköbméterenként 200 gombaelem még elviselhető, 200 és 500 között viszont már jelentősen megterhelik a légzőrendszert és az immunrendszert. 500 felett pedig már káros reakciókra kell számítanunk.

Mit tehetünk?

Fontos kerülnünk a nagy mennyiségű ruha szárítását a lakáson belül, hiszen a nyirkos meleg levegő ideális a penészgombák szaporodásának. A gáztüzelő berendezések is hozzájárulnak a párásodáshoz, éppen ezért nagyon fontos az ilyen eszközökkel felszerelt helyiségek rendszeres szellőztetése. A konyhai páraelszívó rendszeres használata is sokat segíthet a megelőzésben, de talán a legjobb módszer, ha előre gondolkodva a megfelelő penészgátló hatóanyagokkal már az épületek kivitelezésénél elébe megyünk az esetleges problémának, vagy ha ez nem lehetséges, akkor utólagosan is elvégeztetjük a falfelületek penész-mentesítését.

A bejegyzés trackback címe:

http://plasticbau.blog.hu/api/trackback/id/tr486915183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.